Quasi una fantasia, presto agitato-hangulat, kint hideg, bent meleg, ablak nyitva, így jó, szeretnék macskaként elnyúlni a langyos radiátoron, miközben a fejem fölött süvít be a friss levegő. Sokat sétáltam ma, oda meg vissza és megint oda, csak lecsekkolni, más is ott van-e még, persze nem volt (hál'Istennek, az lett volna csak vicces), nem tudom, mit írjak, sírni szeretnék, de száraz a szemem és ég, és már olyan piros, mint az albínónyulaknak (vérnyulaknak ha-ha), kinek adtam oda a fehér szemceruzámat. Furcsa, de kicsit megkönnyebbülve is vagyok, meg szétesve is. Elegem van mindenből, leginkább a bizonytalanságból, de hát az ember ritkán szűnik meg bizonytalan lenni, és akkor is leginkább egész egyszerűen csak megszűnik. Mármint az ember (morbid a humorom ma, tessék elnézni, nehéz napom volt). Lehet, hogy mégis el kellett volna mennem M-ékkel estézni, vagy talán nem, mindegy. Igazából sehogysem alszom, lemennék még sétálni, jó volna, de nincs erő a lábamban. Furcsa, hogy Beethoven megnyugtat. Kizökkent az idő satöbbi. Most egy ideig nem írok több levelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése