semmittevéssel és önsajnálattal töltöttem az elmúlt hetet, valjuk be. nem jó, nagyon nem jó. még mindig nem vagyok magamnál, ma táncon is... mintha kívülálló lettem volna. ott voltam, de mégsem voltam ott. és sokat alszom, de nem mélyen. tea lesz, tea lesz. holnap már muszáj tanulnom. végelegesen lejelentkeztem a szerdai kora újkorról. helyette majd könyvtár lesz. hiába, legalább az jó(, ha már utóvizsga), hogy kiválaszthatom, hogy a négy egy napra eső vizsga közül melyik kettőt szeretném megcsinálni. variációk végesen végtelen lehetősége. remek, nem?

illatokkal telve

idegesít, hogy pasiszag van a szobámban. nem. pontosítsunk. az idegesít, hogy más pasijánk a szaga van a szobámban. istenem, miért kell egy pasinak magára fújnia egy fél üveg dezodort?! és a másik felét egy kispárnára?! és azt a k**** kispárnát miért kellett egy órán keresztül az én szobámban tárolni? magyarázza ezt meg nekem valaki...

az első igazi (palacsinta)

Most hirtelen hiányolom a sok vizsgát, tegnap olyan jó volt nemgondolni, persze a heraldikából is rohadtul elegem van már. Lassan elkezdem rendesen a középkort, egyszerűbb azt olvasni, mint várni és várni és várni a semmire. Nem teljesen tudom elképzelni a következő félévemet, tudom, hogy egyszer vége lesz ennek is, de jaj, mikor már? Nem tudom mit szeretnék. (Dehogynem.) Sok minden van, és mégsincs semmi. Szeretnék már túllenni az első igazi palacsintámon.

Ezt hallgatom, egy ismerősöm linkelte be facebookra, nem megy ki a fejemből, jó lenne keringőzni - valakivel...

az epigráfia rohadt unalmas, de legalább eltereli a gondolataimat. egy kicsit.

na tessék. most megint eljutottam odáig, hogy nem tudok mit írni. nem akarok a nyavalygásommal untatni senkit, de hát az a nagy helyzet, hogy most nyavalygok meg szenvedek meg vergődök hattyúmód, és még néhány napig szeretném ezt tenni nyugton, hogy rendesen kisírjak mindent, ami fáj. csak még néhány nap, aztán nem, aztán majd rendbe jövök. de hogy idézzek ismét: There is an ancient tribal proverb I once heard in India. It says that before we can see properly we must first shed our tears to clear the way.

There must be quite a few things that a hot bath won't cure, but I don't know many of them.

Most, hogy lenyeltem a bogyót, majd megfürödtem egy kád jázminillatú vízben, elmúlt a fejfájásom, és ismét kezdem embernek érezni magam. Verselnék, de nem jönnek a rímek, a novella túl hosszú. De leaglább most jázmin van mindenhol, R. azt mondta, használjak kevesebb parfümöt, mert még a végén rám veti magát, most mit csináljak, nem volna az olyan rossz, de persze belegondolva nagyon rossz lenne. Csapongnak a gondolataim egyik nemlétező pillangótól a másikig, van mindenféle, Beethoven meg kékruha meg 9,5 mm-es film meg padlizsán meg fémkupak meg Vince Cable meg nevetés meg Cromwell meg csönd meg Ormos meg lilanyakkendő meg nemcsokitorta meg meg meg... Tehát semmi olyan, amire szabadna gondolnom. Afene.

Különben is, sok bejegyzés másfél nap alatt, tényleg nagyon szétesett lehetek.

az a szar habostorta

No, azt hiszem ma éjjel nem kell attól tartanom, hogy égő szemmel bámulom a plafont, elveszettnek hitt könnyeim előbukkantak. Úgy érzem, még nem nagyon tudok józanul gondolkodni, és persze mindenki azt mondja, hogy fel a fejjel, ezerszer jobbat is kapok még, de ha nekem nem az ezerszer jobb kell (sajnos most még azt is képtelen vagyok elhinni, hogy van ezerszer jobb). Valami persze biztos lesz, de mondjuk ki: az élet szar.*

*Az élet nem habostorta, mondaná más. Miért van az, hogy mindenről ő jut eszembe???

And yet can not regret what it hath cost, So dear is still the memory of that dream;

Most kicsit gyávának érzem magam, amiért nem merek fölmerészkedni nemrejtve gmail-talkra, de hát mit csináljon ilyen helyzetben az ember lánya. Szar, mondjuk ki. Ugyanakkor azt érzem, hogy ennek így kellett lennie, jelen helyzetben nem történhetett másként. És ettől csak mégjobban szar. Ne beszéljek csúnyán, tudom. Új nap van, új párnahuzat. Mindegy mi történik, a nap holnap úgyis felkel. Kicsit félek azért a következő néhány hónaptól, szeretek az R5-ben a negyediken ülni/aludni a fotelban, nem akarok leköltözni a harmadikra. Ott nem olyan kényelmes, és különben is, a negyediken már ismernek.

Immortal Beloved...

Quasi una fantasia, presto agitato-hangulat, kint hideg, bent meleg, ablak nyitva, így jó, szeretnék macskaként elnyúlni a langyos radiátoron, miközben a fejem fölött süvít be a friss levegő. Sokat sétáltam ma, oda meg vissza és megint oda, csak lecsekkolni, más is ott van-e még, persze nem volt (hál'Istennek, az lett volna csak vicces), nem tudom, mit írjak, sírni szeretnék, de száraz a szemem és ég, és már olyan piros, mint az albínónyulaknak (vérnyulaknak ha-ha), kinek adtam oda a fehér szemceruzámat. Furcsa, de kicsit megkönnyebbülve is vagyok, meg szétesve is. Elegem van mindenből, leginkább a bizonytalanságból, de hát az ember ritkán szűnik meg bizonytalan lenni, és akkor is leginkább egész egyszerűen csak megszűnik. Mármint az ember (morbid a humorom ma, tessék elnézni, nehéz napom volt). Lehet, hogy mégis el kellett volna mennem M-ékkel estézni, vagy talán nem, mindegy. Igazából sehogysem alszom, lemennék még sétálni, jó volna, de nincs erő a lábamban. Furcsa, hogy Beethoven megnyugtat. Kizökkent az idő satöbbi. Most egy ideig nem írok több levelet.

Come what may

Alea iacta est.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

mára kifogytam a további életbölcsességekből.

poor Julia :(

     'They tell me 't is decided; you depart:
       'T is wise—'t is well, but not the less a pain;
     I have no further claim on your young heart,
       Mine is the victim, and would be again;
     To love too much has been the only art
       I used;—I write in haste, and if a stain
     Be on this sheet, 't is not what it appears;
     My eyeballs burn and throb, but have no tears.
 
     'I loved, I love you, for this love have lost
       State, station, heaven, mankind's, my own esteem,
     And yet can not regret what it hath cost,
       So dear is still the memory of that dream;
     Yet, if I name my guilt, 't is not to boast,
       None can deem harshlier of me than I deem:
     I trace this scrawl because I cannot rest—
     I 've nothing to reproach, or to request.
 
     'Man's love is of man's life a thing apart,
       'T is woman's whole existence; man may range
     The court, camp, church, the vessel, and the mart;
       Sword, gown, gain, glory, offer in exchange
     Pride, fame, ambition, to fill up his heart,
       And few there are whom these cannot estrange;
     Men have all these resources, we but one,
     To love again, and be again undone. 
 
     'You will proceed in pleasure, and in pride,
       Beloved and loving many; all is o'er
     For me on earth, except some years to hide
       My shame and sorrow deep in my heart's core;
     These I could bear, but cannot cast aside
       The passion which still rages as before—
     And so farewell—forgive me, love me—No,
     That word is idle now—but let it go.
  
     'My breast has been all weakness, is so yet;
       But still I think I can collect my mind;
     My blood still rushes where my spirit 's set,
       As roll the waves before the settled wind;
     My heart is feminine, nor can forget—
       To all, except one image, madly blind;
     So shakes the needle, and so stands the pole,
     As vibrates my fond heart to my fix'd soul.
  
     'I have no more to say, but linger still,
       And dare not set my seal upon this sheet,
     And yet I may as well the task fulfil,
       My misery can scarce be more complete:
     I had not lived till now, could sorrow kill;
       Death shuns the wretch who fain the blow would meet,
     And I must even survive this last adieu,
     And bear with life, to love and pray for you!'

a történelemből levonható tanulság a mai napra:

Mária Terézia nem volt hülye. Ha minden nő úgy gondolkozna, ahogy ő, valószínűleg nőne a boldog házasságok száma, és csökkenne a válásoké...

O, shit. Leginkább.

nyílt levél egy shakespeare-i ideához

kéne valami értelmeset írni, nem hiszem, hogy megy; bennehagytad a nevedet az email-fiókomban, és én nem töröltem ki, elvittél mindent, mégis mindenütt ott vagy, időnként gyűlöllek, amiért ilyen, sőt egyáltalán: bármiféle hatással vagy rám, Utas és Holdvilágot olvasok, de tanulnom kéne, miért nem mondod te is, hogy tanuljak, úgy könnyebb lenne, de nem, te csak elvárod, hogy jól teljesítsek, mit számít, nem is ismersz igazán, csak kicsit, najó, lehet, hogy annál már jobban, szeretsz játszani, macska meg az egér, húzd meg-ereszd meg ésatöbbi, mit törődsz te az érzéseiddel, az enyémmel, azt persze, de saját magad, az nem fontos?, én megértem, néha nekem is többet számít a más mint az én, pláne ha rólad van szó, de könyörgök, ha nekem számít, neked is számíthatna kicsit, hogy mi van - veled éppenséggel, mert ahogy látom, ami van, az nem jó, sőt, kifejezetten lehetne sokkal jobb (velem? na ne viccelődjek, de azért kicsit akarom ezt hinni, vagy legalábbis: elhinni), ó, mennyire szeretném, hogy itt legyél és elmondd, Hamletem, nem vagyok Ophelia, de te sem vagy Orsino, hogy Viola lehessek, mert ójaj, nincs egy ikerbátyám, hogy kiszabadítson az álruhámból, és mit csinálok, ha ott maradsz a szép Olivia kegyetlen hálójában, Vízkereszt volt tegnap(előtt), akkor kellett volna ezt írnom, elegem van, nem tudom, mi lesz, félek attól, hogy semmi, de akarom, hogy legyen: te, én, itt, most, mindig, félsz, félek, nem kéne ilyeneket ide írnom, elnézést mindenkitől, elegem van, fáradt vagyok, lassan lefekszem, jó éjt.

egyfelé csapongnak túl élénk gondolataim, jajdeszeretném.

nehéz lesz így tanulni.

egyszerre félelmetes és elképesztően jó érzés, hogy ennyire megnyugtat egy piciny zöld pötty viszotnlátása. lehet találgatni.

-Igen, nagyon jó - felelte a perzsa -, nagyon jó...

... Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kell. Sokszor azt hiszem, az európaiak nem is tudják, mi a szerelem.

persze

nem buktam meg.

ma

Most, röpke két óra alatt végiggyorsolvastam a tételek anyagát a könyvben, bukni már nem fogok (lekopogom), lesz, ami lesz. Jaj, ma sem tudok koncentrálni, de ez most más, jobbféle nemtudás, és azért valamit csak összedobok majd. Nehogy már ne tudjak beszélni a Ratio Educationisról (félek, nem tudok). Esik a hó, bármi legyen is, a ma már szép marad. :)

I'm happy. For the time being.

pedagógiatörténet helyett

remek. még hogy nem vagyok elmebeteg. ez szép bók, de vajon igaz? nem tudom. nincs épeszű nő, aki ezt így bevállalná, én mégis ezt teszem?! sírás lesz a vége megint, de addig - nagyon jó.

megfogokbuknipedagógiatöribőljajmilesz. éjjel persze már nem tanultam semmit.

ez most nagyon

Krusovszky Dénes: Hart Crane átveti magát a korláton

A víz fölé hajolok, de nincs másik
arc, már régen leázott rólam minden
szerethető, mentségnek ugyanakkor
ez még mindig túl kevés. Aki tükör-

képem lehetne, folyton mögöttem áll.
Mi ketten felfoghatatlanul messze
vagyunk egymástól, mivel a távolság
egyedül a megvetéssel mérhető.

Mást nem mond, de ezt újra és újra, míg
súlypontom át nem fordul a lényegen,
ezt nevezzük mostantól egyszerűen

korlátnak, mégse kapaszkodjunk bele.
Ketten ugrunk, de enyém a csobbanás,
hallgatjuk, ahogy egyedül érkezem.

http://nol.hu/lap/hetvege/20100626-hart_crane_atveti_magat_a_korlaton

Egy gondolat bánt engemet...

Egyfolytában az jár az agyamban, hogy jajmilesz, mi lesz kedden, átmegyek-e az egyetemes meg a magyar középkor írásbeliken, és ha igen, hogy fogok átmenni a szóbelin (még R. is megmondta, hogy öngyilkos hajlamaim lehetnek, ha egy napra tettem a két vizsgát), a pedagógiatörténet halvány körvanalakban sincs még az elmémben, a kora újkor meg... inkább hagyjuk. Mégsem ez foglalkoztat leginkább, hanem hogy mi lesz azután, mi lesz január végén, februárban. Sosem gondoltam volna, hogy egy gondolat annyire beeheti magát az agyamba, hogy ennyire nem tudok szabadulni egy érzéstől. Jaj, annyi mindent kellene csinálni - a középkorok, a két esszé VA-nak, a fordítás SirG-nek (legalább már azt kitaláltam, hogy mit fogok fordítani, nade az esszétémák...!), és persze be kéne gépelnem a Shakespeare-idézeteket is. Ja, és el kellett volna olvasnom az egyetemes kora újkorhoz a forrásokat, mert holnap vissza kell vinnem a szöveggyűjteményt a könyvtárba. Juppí.

mi lett...

...a tavaszommal?

tanácstalanul

Nem tudom, mit írjak. Félek a keddtől. És a szerdától. Meg a csütörtöktől is. (Hogy a pénteket már meg se említsük). Csapongnak a gondolataim, nem jó irányba, odakint szép az idő, szeretem ezt a mindjártesik-fújaszél-tavaszszagvanalevegőben hangulatot. Kimennék sétálni, de nem lehet. sokat aludtam tegnap meg ma, és most filmet is néznék, meg olvasnék is - szép lenne ez a hétvége, ha nem lebegne a fejem fölött Molnár Péter kardja...