Illusion

You must remember, my lady, the most important rule of any successful illusion: first, the people must want to believe it.

A History of...?!

Tegnap kivettem két könyvtárból két könyvet, az egyiket csak két hétre lehet kölcsönözni, gondoltam nem baj, majd megkérem B.-t, fénymásolja le, mert nekem ez kell, még így is olcsóbb, mint megrendelni Angliából (itthon sehol nem lehet kapni, bár próbálkozhatnék az Ír Nagykövetségen), de csak nem akarták kihozni a raktárból, hát közben visszamentem az Egyetemi Könyvtárba a másikért (ami szintén kell), és ott a kezembe nyomtak egy vaskos, zöld izét, 478230, ez a cetli van rajta, megismertem rögtön, ezt a számot írtam ugye a kikérő lapra is, belesápadtam, ez kicsit hosszú lesz, 877 oldal, ó jaj, de azért fölkaptam, és mire visszaértem, ott várt a SEAS könyvtárában a gyönyörű, 914 oldalas papírcsoda. Időnként komolyan elgondolkozom, kell-e ez az egész  nekem.
De mindig rájövök, hogy igen...

Boginak ;)

Legkedvesebb gyümölcsöm az avocado. Nagyapám minden vasárnap hozott egy avocadokörtét, ott rejtegette hat szennyes ing meg a vasárnapi vicclap alatt a bőröndje fenekén. Megtanított arra, hogyan kell enni az avocadót; hogy szőlőzselét és salátaolajat kell összehabarni egy kis edényben, majd a gyümölcs üregét megtölteni a rózsaszínű szósszal. Honvágyam lett szinte a szósz után. A ráksaláta halvány utánzatnak tetszett csak hozzá képest.

Fogalmak az egységes középkortörténeti írásbeli vizsgára

A 138 hosszan kifejtendő fogalom közül 105 olyan, aminek még csak a nevét sem hallottam/olvastam eddig (vagy nagyon nem maradt meg). A maradék 33 közül úgy tizet értelmesen is el tudnék magyarázni. Ez végülis az egésznek a 7%-a. Nincs még minden veszve...

Szín fut a tetthelyre, bíborsötét...

Sylvia is gyűjtötte a szavakat.

gondolatok

-- -- -- --
 -- -- --
-- --
 --
   . ---------------

kusza gondolatok egy macbeth-i alakról

Sosem találtam szépnek. Mert nem hittem, hogy az.
De erős volt, energikus és határozott. Soha senkit nem ismertem, aki ennyire határozott lett volna. Minden egyes porcikája élt, mozgott, nyughatatlanul volt. Csak egyszer láttam, mikor nem volt fölfegyverkezve az irónia és a tudás különös elegyével, fáradt volt, fáradtabb, mint én voltam akkor, és mégis - a levegő szüntelenül vibrált körülötte, úgy éreztem, bármelyik pillanatban kirobban belőle az energia. Persze sosem robbant - eddig.
Másféle szépség ez.

latin helyett

Hasonlatok

Egy kilenc szótagú rejtvény vagyok.

Egy elefánt, egy hatalmas ház,

Két indán csavargó dinnye.

Óh, vörös gyümölcs, fehér csont, száraz faláb!

Nyughatatlanul növő élesztős vekni.

Újveretű pénz ebben a tömött tárcában.

Erőforrás, színpad, vemhes tehén.

Megettem egy halom zöld almát,

Visz a vonat, nincs leszállás.

Egyre közelít a vizsgaidőszak réme, miközben egyre intezívebben érzem, hogy tavasz van. Lassan már nyár - ma már egészen nyaras az idő, és süt a nap, meg különben is the summer time is coming - nagyon nehéz így bemenni az egyetemre. Ha csak írekre meg reneszánsz irodalomre kéne készülni..., de nem, persze, hogy nem. És közben a dallam száll, száll, nem áll meg, sosem hagy békén...

Budapest tengerparti város. Ez nyilvánvaló, hiszen honnan máshonnan sodorná a szél a Várhoz azt a töménytelen mennyiségű fehér homokot (ami minduntalan az ember szemébe száll), mint a tenger partjáról?

A turul...

A narancsízesítésű nyalókan kényelmesen hever a billentyűzet mellett, én meg büszkén virítok újdonsült Gorrom Riveres pólómban, függetlenül attól, hogy az öt koreográfiából érzésem szerint úgy hármat banálisan elrontottam. De az élet szép, a sas turul, én meg megyek aludni, mert leragad a szemem...

Ha a ma lesz...

Mégis eljött a ma, az idő nem áll meg, nincs mit tenni.

...

And for a moment, I understand that I have friends on this lonely path; that sometimes your place is not something you find, but something you have when you need it.

Much Ado About...

A reggeli döbbenetet kiheverve, körülbelül egy óra aktív, szenvedélyes szitkozódást (Oh! Damned spot! és a többiek) követve rájöttem, hogy tegnap este valószínűleg egy egyszerű mozdulattal letöröltem a széteső számítógépem becses hangkártyájához tartózó illesztőprogramot, ami már csak azért is parádés mutatvány, mert telepítőcédém persze nincs. Ennek következtében beletelt kis időmbe, mire megtaláltam a megfelelő programot a világ összegabalyodott hálóján, telepítettem, újraindítottam - és még mindig nem szólt semmi. Még szerencse, hogy eszembe jutott megnézni, hogy a hangfal jó helyre van-e bedugva...

Mindenestere mostmár nagyon pontosan tudom, hogy milyen az alaplapom és egyéb harverjeim, mellékes, hogy soha nem akartam ezen információkhoz hozzájutni. Új WinMediaPlayer is telepítettem, de ez persze ugyanúgy nem működik, mint eddig - úgyhogy most az oroszlán BSPlayeren bőg, és Emma Thompson is így fejti ki azon véleményét, miszerint Sigh no more, ladies, sigh no more.

Annak köszönhetően, hogy megittam sok bögre tejet, befaltam egy fél csomag csokis Hit kekszet és néhány belga kagylót, kezdem jobban érezni magam a kétnapos depresszió után, bár még mindig reszketek a holnaptól, attól, hogy nem fogok tudni, vagy nem akarok majd mit mondani. De Sir. G. fantasztikus volt ma is, a puszta jelenléte megnyugtató hatással van, meg különben is: férfiak, férfinak, férfival - ezzel szemben Nádasdy tanár úr azt mondja, hogy de így beszélnek [*férfivel]. Egy NYELVÉSZ!!! Egy TÖRTÉNETI NYELVÉSZ!!! - szóval Sir G. olyan volt mint mindig, ez megnyugtat, vannak még stabil pontok az ember életében, ha már a világnak van képe kizökkenni... Talán előbb utóbb vissza is zökken. Amúgy meg lettem szólva (N. által :-P), hogy már megint Shakepeare-t olvasok, most éppen Coriolanust, mint az kitalálható, de lehet, hogy a hagyomány kedvéért a Petőfi-fordítással kellett volna kezdeni... De hát mit csináljak, ha Shakespeare egyszerűen csak: jó?

Petőfi szelleme

Amikor bevittem Coriolanus-fordításomat az Európa Könyvkiadó egykori igazgatójához, ez dermedten rám bámult, felugrott, majd kézen fogott, mint a menyasszonyát, és a falán függő nagy alakú Petőfi-képhez vonszolt. "Vele akarod ezt művelni?" - kérdezte olyan hanghordozással, melyben a kérlelés szmrehányással vegyült. "Miért ne? - válaszoltam. - Még fiatal, még könnyen kiheveri."

what if...

Sajnálom.
Mit lehet erre mondani? It's too late for apologise for I have already forgiven you. What if I had not? What if I couldn't?
Sajnálom.
Bólintok, és közben arra gondolok: én is...

for as long as i can remember, three of us shared everything. secrets, stories, laughter, broken hearts, times of love, times of loss and times of change, and those moments when you feel your life just lifted up and take off.
they made it looks so easy fitting wright in and looks for new friends, but i was just waiting for something that feel real or familiar, i was lost without them. i believed our friendship could survive anything, but we have to learn on our own how to become ourselves without loosing each other...

Egész úton hazafelé...

Giliszták voltak az úton végig, ahogy jöttem, pedig hosszú az út a Móriczról a Moszkváig bár végülis M-M, mondhatni mindegy, most mégis mondom: hosszú az út a Móriczról a Moszkváig. És a giliszták csak tekerektek százával a betonon, én meg szökkentgettem, hogy rá nem lépjek egyre sem. Remélem, sikerült minél kevesebbet agyontaposnom belőlük. Fáradt vagyok most is, pedig írni kéne, én meg Shelleyvel szemezek, de aludni kell.
Majd talán holnap.

Boldog születésnapot József Attilának. Lassan indulok haza...

J.-től lopva ;)

Ha [...]
az lenne találka az igaz szerelemmel,
úgy vagyok ezzel, tudod,
én mindig lehetetlent akarok...

Arra vágyom, ami nincs --- és Nincsen semmi, ami van, egy Való van: a Nincsen --- minek erre vágyni?

De az ember márcsak ilyen.

megint semmi

Ijesztő a csönd, ezért inkább nem is hallgatom. A szobát betölti a Pink Floyd, halkan, de határozottan bekúszik a dallam a nemlétező függöny mögé, a könyvek megsárgult lapjai közé, és közben azt érzem: túl sok. Pink Floydból, Shakespeare-ből, magányból és csöndből.
Ezért inkább nem is hallgatom...

Hey, You!, te, aki nem is olvasod a blogomat, tudd meg, hogy én nem szeretek tegeződni. De téged nem magáználak...

Amúgy meg...

az IKEA-ba akarok menni plüsspatkányt venni.

... szintén zenész?!

-Othello, Szentivánéji álom, Tévedések komédiája, megint Szentivánéji, Rómeó és Júlia, Hamlet és Lear...
- Szereted a fuvolát?! 
- Igen(, de vajon hogy jön ez a Lear-hez?!)

Én megértem, ha valaki nem szereti Shakespeare-t - de legalább ismerje...

Franciaágy

Nem férek el tőle....

De legalább biztos nem horkol.

Echoes of Seamus

That didn't look like love to me... 

Love and rhetoric...?

What else?

Blood. I can do you blood and love without the rhetoric, and I can do you blood and rhetoric without the love, and I can do you all three concurrent or consecutive, but I can't do you love and rhetoric without the blood. Blood is compulsory.

Pink Floyd - igen, azt kell hallgatni.

Függő-ség

Elbeszélek, én, ez az „én” azonban nem koholt személy, hanem a regényíró, dolgokban jártas, keserű, csalódott ember, én, én mesélem el barátaim és barátnéim történetét, azt mondja nekem N, hogy ő, N, nem tudja, mit kezdjen a helyzettel, és én (a dolgokban jártas, keserű, csalódott ember) csak arra gondolok - miért, miért van ez, ez az egész, hogy helyzetek jönnek és mennek, és mi (dolgokban jártas, keserű, csalódott emberek) egyszerűen nem tudunk  - hah! nem tudunk?!, egyszerűen képtelenek vagyunk! -, szóval nem tudunk mit kezdeni egy helyzettel, igazából A Helyzettel, az ókori mesével, ami egy lányról szól, aki megismerkedik egy fiúval, azaz, legyünk pontosak, egy fiúról szól, aki megismerkedig egy lánnyal, és talán egymásba szeretnek, de nekünk nem is ez a fontos, hanem az út, amíg egymásba nem szeretnek, mert mindig csak a kezdet meg a vég volt érdekes (ilyen az emberi természet, nincs mit tenni), de addig, addig sok víz lefolyik még a Boyle-on, kit érdekel, és közben az egyik, aki találkozott a másikkal, följár fészre, nézi a blogokat, már-már ebben él, ezt nézi, amint hazaért, és ezt nézi, mielőtt elindulna, ideges, ha nincs valami újdonság, ha nem ír (és nem is skót...), mindent megtud a másikról, anélkül, hogy valaha egy szót is beszélt volna vele, csatlakozik a "Tudom, láttam facebookon" csoporthoz - természetesen a fészen -, és közben Függő marad (igzából mindketten azok maradnak), és akkor már tök mindegy, hogy Shakespeare-Függő (vagy Mr. Alkohol vagy Hamvadó cigarettavég vagy gyöngy-Függő...), a Függő, az Függő

--- és pont.

ÉS (akkor mi van...?)

...

Amióta Blériot átkelt a La Manche csatorna fölött, azóta elő-előfordul, hogy aeroplánok jönnek-mennek a levegőégben...

... mondd, akarsz-e lenni?

Aludnod kéne, nem blogolni, fészbúkon hülyülni, más dolgát olvasni, várni, hátha ír valami újat, valami jót, miben van  kis gondolat, vagy várni a sültgalambot a szádba, s közben rápillantanod a Shakespeare oldalára, s virágok közt feküdni lenn a földön, Opheliaként akarsz-e élni, élni mindörökkön?
Aludnod kéne, nem blogolni.

Opheliát írni volna jó...

A történelmet a győztesek írják. A legendákat a nép őrzi. Az írástudók fantáziálnak. Bizonyos csak a halál.

A történelem nem tényekből áll.

Sárgarépa nincs?

-Nagyon egyedül éreztem magam.
-Álmodtam.
-Ne mondd el!

-Azt álmodtam, hogy...
-Ne mondd el!

Jó, akkor nem mondom.

...

You can never really know someone completely...

Van valami ijesztő mélység másokban, amit soha, de soha nem ismersz meg. Aztán váratlanul belepottyansz egy helyzetbe, ott van ő, és teljesen másképp viselkedik, mint várnád. Persze, ettől még önmaga marad, csak te nézel tátott szájjal, hogy ez most itt kicsoda. El tudod fogadni őt így is? El kell tudnod fogadni?

ma sem csináltam semmit

Kusza gondolatok - zöldek, vörösek, sárgák - feketék. Írek és írni valók, skótok és bővülő "el kell olvasni" lista. Ma háromszor ültem neki, hogy kiderítsem, mi volt Írországban 1649 februárjában, mert van a füzetemben egy ilyen bejegyzés: "in february somebody murdered a lot of protestants in Ulster", se több, se kevesebb, és én csak Dungan's Hillt találtam. Elírtam valamit, gondolom, egyszerűbb lenne megkérdezni, de még mindig félek egy kicsit Lord Nicholastól, pedig azt mondják, ugyanolyan mániákus leszek (vagyok? pfff), mint ő.

Hallottam ma, hogy föloszlik a kispál, a csapból is ez folyik, és én csak nézek, hogy naésakkormivan? Persze igaz, tényleg stílusosabb lett volna, ha nem jelentik be, csak eltűnnek a ködben, ami most leszállt a völgyre...

Elegem van a semmittevés állapotából, de így csak semmit tudok tenni. Idézhetnék most Adyt, de minek. Legyen már valami valahogy valahol.

Néha eszembe jut, hogy lehet, mégis le kellett volna borítani a tükröket.

Harmonia

Scottot akartam olvasni, mert milyen dolog, hogy még nem olvastam egyetelen Scott regényt sem, csak verseket, pedig ez az én skótmániámmal szinte botrányosnak hangzik, de már próbáltam egyszer, a Törpét, de nem, nem ment, és most hazajöttem, hogy akkor nosza, Ivenhoe - és persze megláttam a Harmonia Caelestist a polcon (évek óta ugyanott van, ott mosolyog rám, de ötletem sincs, mikor volt utoljára a kezemben, hát most, gondoltam, most, ha már ez jött szembe), akkor nosza.

Ivenhoe ennyiben maradt, és közben április lett.

There's no place like home

Aranyszínű pöttyök a domboldalon, és mindenütt csend és csend és csend. Nincs sziréna vagy bulizó szomszédok. Összegömbölyödve alvó macska. Növény mindenhol. Zöld. Béke. Nyugalom.

Emlékszem, nagyanyám hosszú, egészen vékony Marlborót szívott. Nagyon tudta fogni, ahogy a filmekben szokták. Hosszú körme is volt hozzá, már amennyire emlékszem. Sokat dohányzott, mint anyám meg apám, és konyakot ivott. Jó francia konyakot persze - gondolom.

Aranyszínű pöttyök csillogtak a szemében. Furcsa szeme volt, nagyon szerettem. Szerettem benne a pöttyöket. Mint a domboldal pöttyeit. Ősszel, amikor mindenki halottak napját ünnepli, teleteszik a temetőt mécsesekkel. Szeretek olyankor itthon lenni. Kinézek sötétedés után az ablakon, és nem csak a házak világítanak, de megannyi apró láng, és olyan gyönyörű.

Miért jut most mindez az eszembe? Sok volt a családtagokból mára (tegnapra)... De most itthon-itthon ülök, és ez jó. A pöttyök, a macska, a zajtalanság.

Igazából lehet, hogy a cigije nem is Marlboro volt, de mindenképp vékony és hosszú. Lehet, hogy a konyakot is csak képzeltem. Ki tudja, a tegnapi nap nem csak az álmaimban szerepelt-e?