Aranyszínű pöttyök a domboldalon, és mindenütt csend és csend és csend. Nincs sziréna vagy bulizó szomszédok. Összegömbölyödve alvó macska. Növény mindenhol. Zöld. Béke. Nyugalom.
Emlékszem, nagyanyám hosszú, egészen vékony Marlborót szívott. Nagyon tudta fogni, ahogy a filmekben szokták. Hosszú körme is volt hozzá, már amennyire emlékszem. Sokat dohányzott, mint anyám meg apám, és konyakot ivott. Jó francia konyakot persze - gondolom.
Aranyszínű pöttyök csillogtak a szemében. Furcsa szeme volt, nagyon szerettem. Szerettem benne a pöttyöket. Mint a domboldal pöttyeit. Ősszel, amikor mindenki halottak napját ünnepli, teleteszik a temetőt mécsesekkel. Szeretek olyankor itthon lenni. Kinézek sötétedés után az ablakon, és nem csak a házak világítanak, de megannyi apró láng, és olyan gyönyörű.
Miért jut most mindez az eszembe? Sok volt a családtagokból mára (tegnapra)... De most itthon-itthon ülök, és ez jó. A pöttyök, a macska, a zajtalanság.
Igazából lehet, hogy a cigije nem is Marlboro volt, de mindenképp vékony és hosszú. Lehet, hogy a konyakot is csak képzeltem. Ki tudja, a tegnapi nap nem csak az álmaimban szerepelt-e?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése