az emlékek a legváratlanabb pillanatban támadnak, vajon hogyan érzik meg a pillanatot, amikor a legkevésbé vagy felkészülve?

szerda

Kitaláltam.

szabadnap

Mit csináljak szerdán...?

Blogot sem írok már rendesen, se ezt, se a másikat, a harmadikat pedig még mindig nem kezdtem el --- ilyenkor úgy érzem, úgyis hiába. Nem tudom, mi hiányzik ahhoz, hogy írjak. Kicsit olyan ez, mint a levélírás. Hiányzik, hogy tudjak másokról, és hiányzik, úgy alapvetően, a munkán kívüli kommunikáció, de a saját katyvaszomról most inkább nem akarok beszélni...

welcome to Great Britain

Ha morbid találtam anno, hogy az NHS papír kitöltésekor rákérdeznek, hogy a halálom után engedem-e különböző orgánumaimat felhasználni, akkor rá kellett jönnöm, hogy mindez semmi: az új munkaszerződésem aláírásakor kitöltettek velem egy papírt arról, hogy munkahelyi halálom után a cég mely hozzátartozóimat támogassa minimális összeggel. Értem én... de...

Esőkabát nélkül esőben megázni és káromkodni, bassza meg ez maradt belőled... esőbeli futások, hogy megint nem hoztam magammal kabátot... Ennyi volt az ősz. Hideg van és eső. Nincs is esőkabátom...

itthoni dolgok

A.-ék elköltöztek. Jött a helyükre egy férfi, akiről mindeddig az összes információnk az volt, hogy "anglikán pap". Nos, kiderült, hogy nem: zongorista, és főállásban egy templomban orgonál, valamint zongorát tanít. Kellemes meglepetés. Persze, ahogy a többieket elhallgattam, van, akinek fogalma sincs, mi a különbség egy zongora és egy orgona között. Remélem, azért nem üldözzük el túl hamar. Kell valaki normális A-ék helyére.

nosztalgia

És az a fekete ruha volt rajtam, amit az érettségi bankettre vettünk, és hozzá gyöngysor és gyöngy fülbevaló a frissen átszúrt fülemben. És jázminolaj, mi más, valószínűleg kicsit több, mint kellett volna, meg fekete magas sarkú. Fekete minden. Black or blue? Emlékszel-e vajon még? Sosem volt kérdés. Feketében mindig magabiztosabb vagyok.

Nem akarok oda többet bemenni.

Amikor a vendégek megkérdezik, hogy mióta dolgozom itt, és rávágom, hogy lassan egy éve, az elég ijesztő. És ma reggel realizáltam, hogy azért nem láttam tavaly sem tűzijátékot, mert tegnaphoz képeset egy éve jöttem ki. Sok minden változott --- a kétségbeesés néha még mindig ugyanaz.

értelmetlenség

Ennyi munka után folyamatosan fáradt vagyok, és folyamatosan fázom. Ma beburkolóztam a nagy, fehér pulcsimba. Legalább négyen megkérdezték, hogy azért vettem-e fel, mert fázom. Az utolsónál elszakadt a cérna, és rávágtam, hogy nem, valójában meleg van, és úgy gondoltam, állva szaunázom. Szerencsére a vendég jól vette a dolgot, és nevetett. De most komolyan, mi értelme van ezt megkérdezni?

helyettesítés

U. fáradtabb, mint én, pedig G. összeszámolta, hogy ő csak 68 órát dolgozik egy héten, míg én 72-őt. Ilyenkor jobban bosszant, amikor a vendégeink Alit keresik --- mit gondolnak, mi (ő, U., én) mindannyian bent élünk? Nem elég, hogy heti 60-70 órában bent vagyunk?! Ezek szerint nem...

a hét eleje

Néha azért szépek a hétfők is. És hozzá az angol mentalitás: kezdd vasárnappal a hetet! Ha szabadnappal kezdődik, rögtön minden jobban hangzik...

viharok

Sok minden hiányzik Londonból, ami otthon van és itt nincs, és most nem a túrórudira vagy az algopyrinre gondolok. Rudi itt is van, algopyrint meg lehet hozni. A csillagokról már egyszer írtam, de néhány napja megint rám tört a csillaghiány. Augusztus van! Csillaghullás! Szeretnék... Egy nagyvárostól távoli, erdőközepi házban lenni, dombtetőn, ahol a legközelebbi szomszédok is messze-messze vannak. Szeretnék éjszaka kifeküdni a verandára, és bámulni a csillagokat, és kívánni, mindig ugyanazt, mindig kicsit másképp.

De ami még hiányzik, az egy rendes nyári zápor. Nem igaz, hogy itt folyamatosan esne az eső, egyáltalán nem. És ha esik is, csak csöpörög. Semmi mennydörgés, semmi villámlás. Hát hol vannak azok a Lear királyi viharok? I tax you not you elements with unkindness --- please, be more often a bit more unkind...

Ma azért volt eső rendesen. És égdörgés is! Éppen kifelé jöttem az asdából, amikor eleredt --- mire átértem az út túloldalára, már csavarni lehetett a vizet a szoknyámból. Senki nem értette az utcán, miért mosolygok, pedig legszívesebben táncra perdültem volna. Néha szoktam is, perdülni mármint, munka közben, ha elered az eső. Kimegyek az étterem előtti útra, a piacra, és csak forgok és forgok kitárt karokkal, miközben érzem a hűvös vízcseppeket a karomon. A kollégáim vigyorognak, őrült lány, mondják, az angolok pedig csak néznek és ámulnak és bámulnak: lám, itt a bizonyíték, tényleg lehet szeretni az esőt...

Ha legalább lenne mit csinálni! De nem: két vendég nem ad elég elfoglaltságot, és még takarítani sem lehet mellettük. Bárcsak lenne elég forgalmunk reggel ahhoz, hogy ne legyen időm gondolkodni...

kávé, reggel

A kávébabok hihetetlen gyorsasággal peregnek az ujjaim között. Érintésük selymes és olajos. Nézem, vagyis inkább érzem, ahogy a kávégép műanyag tárolója megtelik a sötétbarna gyöngyszemekkel. Nehéz elszakadni tőlük. A helységet betölti a kávéillat. Egy pillanatra megállok, beszívom a tömény aromát, majd egy határozott mozdulattal folteszem a tároló tetejét. Az illat emléke meg egy ideig körülöttem lebeg. Elindul a reggel.

a munka, amit a főnök is szeret

Vasárnap délelőtt üvegszilánkokat találtam a földön, nem messze az étterem ajtajától. Szitkozódtam egy keveset: az odáig rendben van, hogy valaki munka közben eltör egy (az üvegdarabok mennyiségéből ítélve inkább kettő vagy több) poharat egyszer-egyszer. De ne mondja nekem senki, hogy nem lehet azt rendesen föltakarítani.

Amikor megnemnevezett kolleginám, I., délután egy körül beesett, viccelődve érdeklődtem, hogy vajon ő tört-e össze poharakat előző este. Mondta, hogy nem, a főnök volt az. Erre felszaladt a szemöldököm, mert A. igazán nem szokott elejteni semmit. I. rögtön tovább magyarázkodott: a kinti asztalnál furcsa vendégek ültek... Idegesítőek... A. leszedte az asztalt, és aztán... a poharak... valahogy eltörtek...

munka, amit szeretek

Ma különösen erős bennem az érzés, hogy elmehet a búsba az összes vendég, aki hozzám akar szólni. Nem elég, hogy eléjük kell b****** a tányért anélkül, hogy az ételt rajuk borítanám, meg mosolyogjak is hozzá és legyek kedves. És nem igaz, hogy ha valaki egy pohár csapvizet akar, képtelen felemelni a hátsóját, és tölteni magának... Hat mi vagyok én, pincérnő, hogy minden tőlem várnak?!

nyár, London, munka

A reggeli  hűvösség délelőtt tízre teljesen felszívódik. A pára megmarad, és az angolok nyelvelógottan kullognak az utcán légkondicionált helység után kutatva. A metrón bemondják, hogy mindig tartsunk magunknál egy üveg vizet, és ha bárki rosszul van, kollégáik a legközelebbi állomáson szívélyesen a segítségünkre sietnek.

A helyiek azt beszélik, a Berwick Street mindig szeles, de manapság ez is megkérdőjelezhető. Van néhány nap, amikor a levegő nem moccan, és a visszatérő vendégeink kétségbeesetten rogynak le az első székre vízért sóhajtva. Már a törökök is panaszkodnak a hőségre, mi pedig a kihasználva minden pillanatot, amikor valamelyik hűtő egy pillanatra nyitva van, megpróbálunk túlélni.

kávé és cigaretta

És az élet lassan visszazökken a normális kerékvágásba. Vagy legalábbis abba, ami normálisnak tűnt, mielőtt kizökkentem belőle.

Bob még mindig minden reggel jön, vagy ha nem is reggel, valamikor jön, és reggelizik. Nem kell megkérdeznem, tudom, hogy mit rendel. Szó nélkül viszem neki az újabb és újabb bögre feketekávét, ő pedig megköszöni, de nem néz föl a lapokból. Morning pages - jót tesz az alkotói kreativitásnak. You should try it, too.

Néha megáll, cigarettát sodor. Ilyenkor leülök mellé a kinti asztalhoz, kezemben kávé, és együtt nézzük az elhaladó embereket. Mindenkit ismer --- lassan én is mindenkit ismerek. Cigarettát szív, mosolyog, és csöndesen kávét kortyolgatunk.