viharok

Sok minden hiányzik Londonból, ami otthon van és itt nincs, és most nem a túrórudira vagy az algopyrinre gondolok. Rudi itt is van, algopyrint meg lehet hozni. A csillagokról már egyszer írtam, de néhány napja megint rám tört a csillaghiány. Augusztus van! Csillaghullás! Szeretnék... Egy nagyvárostól távoli, erdőközepi házban lenni, dombtetőn, ahol a legközelebbi szomszédok is messze-messze vannak. Szeretnék éjszaka kifeküdni a verandára, és bámulni a csillagokat, és kívánni, mindig ugyanazt, mindig kicsit másképp.

De ami még hiányzik, az egy rendes nyári zápor. Nem igaz, hogy itt folyamatosan esne az eső, egyáltalán nem. És ha esik is, csak csöpörög. Semmi mennydörgés, semmi villámlás. Hát hol vannak azok a Lear királyi viharok? I tax you not you elements with unkindness --- please, be more often a bit more unkind...

Ma azért volt eső rendesen. És égdörgés is! Éppen kifelé jöttem az asdából, amikor eleredt --- mire átértem az út túloldalára, már csavarni lehetett a vizet a szoknyámból. Senki nem értette az utcán, miért mosolygok, pedig legszívesebben táncra perdültem volna. Néha szoktam is, perdülni mármint, munka közben, ha elered az eső. Kimegyek az étterem előtti útra, a piacra, és csak forgok és forgok kitárt karokkal, miközben érzem a hűvös vízcseppeket a karomon. A kollégáim vigyorognak, őrült lány, mondják, az angolok pedig csak néznek és ámulnak és bámulnak: lám, itt a bizonyíték, tényleg lehet szeretni az esőt...