ez most nagyon

Krusovszky Dénes: Hart Crane átveti magát a korláton

A víz fölé hajolok, de nincs másik
arc, már régen leázott rólam minden
szerethető, mentségnek ugyanakkor
ez még mindig túl kevés. Aki tükör-

képem lehetne, folyton mögöttem áll.
Mi ketten felfoghatatlanul messze
vagyunk egymástól, mivel a távolság
egyedül a megvetéssel mérhető.

Mást nem mond, de ezt újra és újra, míg
súlypontom át nem fordul a lényegen,
ezt nevezzük mostantól egyszerűen

korlátnak, mégse kapaszkodjunk bele.
Ketten ugrunk, de enyém a csobbanás,
hallgatjuk, ahogy egyedül érkezem.

http://nol.hu/lap/hetvege/20100626-hart_crane_atveti_magat_a_korlaton

Egy gondolat bánt engemet...

Egyfolytában az jár az agyamban, hogy jajmilesz, mi lesz kedden, átmegyek-e az egyetemes meg a magyar középkor írásbeliken, és ha igen, hogy fogok átmenni a szóbelin (még R. is megmondta, hogy öngyilkos hajlamaim lehetnek, ha egy napra tettem a két vizsgát), a pedagógiatörténet halvány körvanalakban sincs még az elmémben, a kora újkor meg... inkább hagyjuk. Mégsem ez foglalkoztat leginkább, hanem hogy mi lesz azután, mi lesz január végén, februárban. Sosem gondoltam volna, hogy egy gondolat annyire beeheti magát az agyamba, hogy ennyire nem tudok szabadulni egy érzéstől. Jaj, annyi mindent kellene csinálni - a középkorok, a két esszé VA-nak, a fordítás SirG-nek (legalább már azt kitaláltam, hogy mit fogok fordítani, nade az esszétémák...!), és persze be kéne gépelnem a Shakespeare-idézeteket is. Ja, és el kellett volna olvasnom az egyetemes kora újkorhoz a forrásokat, mert holnap vissza kell vinnem a szöveggyűjteményt a könyvtárba. Juppí.

mi lett...

...a tavaszommal?

tanácstalanul

Nem tudom, mit írjak. Félek a keddtől. És a szerdától. Meg a csütörtöktől is. (Hogy a pénteket már meg se említsük). Csapongnak a gondolataim, nem jó irányba, odakint szép az idő, szeretem ezt a mindjártesik-fújaszél-tavaszszagvanalevegőben hangulatot. Kimennék sétálni, de nem lehet. sokat aludtam tegnap meg ma, és most filmet is néznék, meg olvasnék is - szép lenne ez a hétvége, ha nem lebegne a fejem fölött Molnár Péter kardja...

encounters

hiányzik. erről szót ne többet. 11/28 arányban állok az egyetemes középkor anyaggal, ami elég gyér. és a magyarba gyakorlatilag még bele se néztem. waffle, hogy idézzek egy kicsit. waffle a javából. (hiányzik. erről szót ne többet.)

jótanács az újévre

történelmi tanulmányaimat figyelembe véve tanácsolom minden leendő német és francia uralkodónak, hogy Itáliát egész egyszerűen tessék szépen békén hagyni, semmi jó nem sül ki abból, ha arra akartok terjeszkedni. remélem, ez mindenkinek hasznos volt.

elérhetetlen...

Igenis szeretném, hogy bocsánatot kérj. Csak hogy azt mondhassam: nincs miért...

And that is how change happens. One gesture. One person. One moment at a time.

mission impossible

Sok mindent szeretnék, általában olyan dolgokat, amiket nem szabad. Így izgalmas. Az ember mindig a lehetetlenre vágyik, nem? 

kis éji verstan

Ὦ ξεῖν’, ἀγγέλλειν Λακεδαιμονίοις ὅτι τῇδε 
κείμεθα, τοῖς κείνων ῥήμασι πειθόμενοι.

Én azért szeretem a magyar nyelvet, tényleg, és nem csak azért, mert alkalmas hexameterek írására. Persze ez sem utolsó szempont. Az angolt is szeretem, de Shakespeare blank verse-jeit nem lehet hatos jambusban fordítani, bármennyire is vonzó az ötlelt. Igaz, Dylan Thomas alliterációt sem lehet visszaadni. Szeretek játszani a nyelvvel. Elbűvölnek a lefordíthatatlan szövegek. James, Dylan, Gerald... És persze Weöres meg Karinthy. Well, ez volt tegnap éjszaka.

Kérek tíz deka sonkát és ugyanannyi szalámit.