semmittevéssel és önsajnálattal töltöttem az elmúlt hetet, valjuk be. nem jó, nagyon nem jó. még mindig nem vagyok magamnál, ma táncon is... mintha kívülálló lettem volna. ott voltam, de mégsem voltam ott. és sokat alszom, de nem mélyen. tea lesz, tea lesz. holnap már muszáj tanulnom. végelegesen lejelentkeztem a szerdai kora újkorról. helyette majd könyvtár lesz. hiába, legalább az jó(, ha már utóvizsga), hogy kiválaszthatom, hogy a négy egy napra eső vizsga közül melyik kettőt szeretném megcsinálni. variációk végesen végtelen lehetősége. remek, nem?

illatokkal telve

idegesít, hogy pasiszag van a szobámban. nem. pontosítsunk. az idegesít, hogy más pasijánk a szaga van a szobámban. istenem, miért kell egy pasinak magára fújnia egy fél üveg dezodort?! és a másik felét egy kispárnára?! és azt a k**** kispárnát miért kellett egy órán keresztül az én szobámban tárolni? magyarázza ezt meg nekem valaki...

az első igazi (palacsinta)

Most hirtelen hiányolom a sok vizsgát, tegnap olyan jó volt nemgondolni, persze a heraldikából is rohadtul elegem van már. Lassan elkezdem rendesen a középkort, egyszerűbb azt olvasni, mint várni és várni és várni a semmire. Nem teljesen tudom elképzelni a következő félévemet, tudom, hogy egyszer vége lesz ennek is, de jaj, mikor már? Nem tudom mit szeretnék. (Dehogynem.) Sok minden van, és mégsincs semmi. Szeretnék már túllenni az első igazi palacsintámon.

Ezt hallgatom, egy ismerősöm linkelte be facebookra, nem megy ki a fejemből, jó lenne keringőzni - valakivel...

az epigráfia rohadt unalmas, de legalább eltereli a gondolataimat. egy kicsit.

na tessék. most megint eljutottam odáig, hogy nem tudok mit írni. nem akarok a nyavalygásommal untatni senkit, de hát az a nagy helyzet, hogy most nyavalygok meg szenvedek meg vergődök hattyúmód, és még néhány napig szeretném ezt tenni nyugton, hogy rendesen kisírjak mindent, ami fáj. csak még néhány nap, aztán nem, aztán majd rendbe jövök. de hogy idézzek ismét: There is an ancient tribal proverb I once heard in India. It says that before we can see properly we must first shed our tears to clear the way.

There must be quite a few things that a hot bath won't cure, but I don't know many of them.

Most, hogy lenyeltem a bogyót, majd megfürödtem egy kád jázminillatú vízben, elmúlt a fejfájásom, és ismét kezdem embernek érezni magam. Verselnék, de nem jönnek a rímek, a novella túl hosszú. De leaglább most jázmin van mindenhol, R. azt mondta, használjak kevesebb parfümöt, mert még a végén rám veti magát, most mit csináljak, nem volna az olyan rossz, de persze belegondolva nagyon rossz lenne. Csapongnak a gondolataim egyik nemlétező pillangótól a másikig, van mindenféle, Beethoven meg kékruha meg 9,5 mm-es film meg padlizsán meg fémkupak meg Vince Cable meg nevetés meg Cromwell meg csönd meg Ormos meg lilanyakkendő meg nemcsokitorta meg meg meg... Tehát semmi olyan, amire szabadna gondolnom. Afene.

Különben is, sok bejegyzés másfél nap alatt, tényleg nagyon szétesett lehetek.

az a szar habostorta

No, azt hiszem ma éjjel nem kell attól tartanom, hogy égő szemmel bámulom a plafont, elveszettnek hitt könnyeim előbukkantak. Úgy érzem, még nem nagyon tudok józanul gondolkodni, és persze mindenki azt mondja, hogy fel a fejjel, ezerszer jobbat is kapok még, de ha nekem nem az ezerszer jobb kell (sajnos most még azt is képtelen vagyok elhinni, hogy van ezerszer jobb). Valami persze biztos lesz, de mondjuk ki: az élet szar.*

*Az élet nem habostorta, mondaná más. Miért van az, hogy mindenről ő jut eszembe???

And yet can not regret what it hath cost, So dear is still the memory of that dream;

Most kicsit gyávának érzem magam, amiért nem merek fölmerészkedni nemrejtve gmail-talkra, de hát mit csináljon ilyen helyzetben az ember lánya. Szar, mondjuk ki. Ugyanakkor azt érzem, hogy ennek így kellett lennie, jelen helyzetben nem történhetett másként. És ettől csak mégjobban szar. Ne beszéljek csúnyán, tudom. Új nap van, új párnahuzat. Mindegy mi történik, a nap holnap úgyis felkel. Kicsit félek azért a következő néhány hónaptól, szeretek az R5-ben a negyediken ülni/aludni a fotelban, nem akarok leköltözni a harmadikra. Ott nem olyan kényelmes, és különben is, a negyediken már ismernek.

Immortal Beloved...

Quasi una fantasia, presto agitato-hangulat, kint hideg, bent meleg, ablak nyitva, így jó, szeretnék macskaként elnyúlni a langyos radiátoron, miközben a fejem fölött süvít be a friss levegő. Sokat sétáltam ma, oda meg vissza és megint oda, csak lecsekkolni, más is ott van-e még, persze nem volt (hál'Istennek, az lett volna csak vicces), nem tudom, mit írjak, sírni szeretnék, de száraz a szemem és ég, és már olyan piros, mint az albínónyulaknak (vérnyulaknak ha-ha), kinek adtam oda a fehér szemceruzámat. Furcsa, de kicsit megkönnyebbülve is vagyok, meg szétesve is. Elegem van mindenből, leginkább a bizonytalanságból, de hát az ember ritkán szűnik meg bizonytalan lenni, és akkor is leginkább egész egyszerűen csak megszűnik. Mármint az ember (morbid a humorom ma, tessék elnézni, nehéz napom volt). Lehet, hogy mégis el kellett volna mennem M-ékkel estézni, vagy talán nem, mindegy. Igazából sehogysem alszom, lemennék még sétálni, jó volna, de nincs erő a lábamban. Furcsa, hogy Beethoven megnyugtat. Kizökkent az idő satöbbi. Most egy ideig nem írok több levelet.

Come what may

Alea iacta est.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

mára kifogytam a további életbölcsességekből.