Románc aranyos ajka, lant zene,
te tollas, szép szirén, a messzeség
úrnője, hagyd ily télidőn zenéd,
némulj meg, ódon könyved csukd ma be!
Agyő, mert újra vad vitád heve
perzsel: halál és lelkes testi lét,
míg keser-édes gyümölcsöd izét
érzem megint, nagy-Shakespeare szelleme.
Költő-vezér! S te ködös Albion,
ki örök témánk ihletője vagy,
vén tölgyerdőben járva, utamon
kopár álomba veszni ó, ne hagyj!
S ha pusztító tűz lángja elragad,
adj vágyaimnak főnix-szárnyakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése