néha eszembe jut, hogy esetleg hagynom kéne folyni az érzelmeimet, hagynom kéne, hogy azt tegyem, amihez kedvem van. hogy elkezdjek sírni óra közepén, hogy nevetve forogjak körbe-körbe az udvaron, az R5 előtt, a zuhogó esőben. néha szeretnék elég bátor lenni ahhoz, hogy abbahagyjam az udvarias-üres csevegést, ledobjam a szolid mosolyt, és önmagam legyek. aztán mindig eszembe jut, hogy valójában alig egy-két embert ismerek, aki képes ezt megtenni. ez azért elég elkeserítő.