Narancsok, zöldek és barnák keveredtek a csillogó fehér fénnyel. A fura érzés a gyomromban nem csillapodott, sőt, a kezem is remegni kezdett, pedig semmi okom nem volt a félelemre. Igazából abszurd volt az egész: a hely melegsége, az elegáns barna polcok, és a könyvek... Vastag, fellengző című könyvek. És balra tőlem a kanapé lágy színei - minden olyan ellentétben állt a rideg kék szempárral, cinikus félmosollyal, az örök iróniával. És hirtelen a kék is barátságosabbá - már majdnem emberivé - vált, és én rájöttem, hogy tulajdonképpen mindketten ugyanazt keressük, csak kicsit másképp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése